Kedves Mackó Barátai!
A mai napon Macika elindult a szivárvány úton.
Ahogy azt ő is említett, kedden éjjel erős fájdalmak gyötörték. Sajnos a fájdalmai szerda délelőtt visszatértek, nagyon szenvedett. Reggel még valahogy sikerült lemennünk pisilni, de visszajönni már nem akart, lefeküdt a kertben a fenyőfa alá és nem mozdult. Elhagyta minden ereje, már csak végleg megpihenni szeretett volna. Úgy éreztem azzal tudok érte a legtöbbet tenni, ha segítek neki átkelni a szivárvány hídon.
Utolsó óráiban nem szenvedett, békét és megnyugvást sugárzott magából. Nem túlzok, de az utolsó pillanatáig az az édes kis buddha mosoly volt az arcán, amit annyira megszerettem rajta.
Mindenkinek a saját kutyája a tökéletes, de Macika tényleg a tökéletes kutya volt, az álom kutya. Tökéletesen alkalmazkodó, nyugodt, ragaszkodó kis lélek, tele életbölcsességekkel.
Szelleme a nagy tanítókhoz hasonló, egy Buddha, kutya testben.
Mackó jó utat kívánok!
Oda, ahol már nincsen fájdalom és betegség.
Oda, ahol ismét fiatal lehetsz.
(Majd újra találkozunk, de ezt úgyis tudod.)
2013. október 31., csütörtök
2013. október 30., szerda
Újabb gondolataim
Kedves Barátaim!
Pocsék éjszakán vagyok túl. Legyen elég annyi, hogy nagyon gyötört a fájdalom. Sajnos annyira rossz volt, hogy gyógyszert sem bírtam bevenni. Hullámokban tört rám a fájdalom, ilyen még nem volt. Összeszorítottam a fogaimat és nyöszörögtem. PótA próbálta belém tukmálni a fájdalomcsillapítót, amit, mivel nem nyitottam ki a számat elég nehéz volt. Végül a kihúzott fogam helyén tuszkolta be a számba és várta, hogy lenyeljem. Többszöri próbálkozásra végre sikerült és éjjel fél egyre le is jutott a gyomromba. Éreztem, hogy kezd hatni, megnyugodtam. PótÁnak is mondtam, hogy most már feküdjön le nyugodtan, már nem lesz baj. Azért ő úgy aludt, hogy nyitva maradt az erkély ajtó, hogy hallja rögtön a legkisebb rezdülésemet is, óránként pedig ellenőrzött, minden rendben van-e.
Az éjszaka tovább már nyugodtan telt. Volt alkalmam elmélkedni. Újabb gondolatok jutottak eszembe, amit szeretnék még megosztani veletek. Most PótA úgyis alszik, ezért elmesélek valamit.
"Fontosabb a simi a veszekedésnél."
Az úgy volt, hogy felettünk egy család lakik, két kiskétlábúval. Nagyon rendesek, szeretem is a kicsiket, ne értsd félre, de ezek a kiskétlábúak szeretnek ugrálni, szaladgálni, ami tökéletesen lehallatszik. Általában fél óránál nem szoktak többet játszani és nem is mindig vannak ilyenek, de egyik este a szokásosnál is jóval mozgékonyabbak voltak, sőt már legalább másfél órája ugrabugráltak, és PótÁt kezdte idegesíteni a dolog. Én is éppen rosszabbul voltam, engem is zavart a zaj. PótA viaskodott magával, menjen fel szólni, vagy maradjon, vagy mit csináljon? Csak nem akarták abbahagyni az ugrálást. Minden alkalommal, amikor nekiindult, hogy most már felmegy, én útját álltam és nyüsziztem. Sokadjára leesett neki, hogy közlendőm van, megnyugodott és végre hallotta, amit mondani akartam. Azt mondtam neki: Nem tudom mennyi idő adatott nekem, nem biztos, hogy már sokáig veled tudok lenni. Ezt a kis időt ne a veszekedéssel töltsd el, hanem inkább simizz engem. Erre ő azt mondta, igazad van Mackó. Úgyhogy leültünk, simizett, és próbáltunk nem az ugrálásra figyelni.
Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy az igazán fontos dolgokkal érdemes foglalkozni és mi lehetne más ez a valami, ha nem a szeretet.
Úgyhogy VILÁG EMBEREI, ne veszekedjetek, ne gyűlölködjetek, ne gonoszkodjatok, mert az erre fordított időt hasznosabban is eltölthetitek, azzal, ha szeretet adtok. Mindenkinek van valakije, akit szeret, ez biztos, legyen az egy másik ember, egér, csótány, virág, akárki, és ő sem lesz mindig, egyszer mind meghalunk. Semmi sincs örökké, ezért tisztelni kell az életet, tisztelni a másik életét, és addig szeretni, amíg él(sz).
Uff, én beszéltem!
Pocsék éjszakán vagyok túl. Legyen elég annyi, hogy nagyon gyötört a fájdalom. Sajnos annyira rossz volt, hogy gyógyszert sem bírtam bevenni. Hullámokban tört rám a fájdalom, ilyen még nem volt. Összeszorítottam a fogaimat és nyöszörögtem. PótA próbálta belém tukmálni a fájdalomcsillapítót, amit, mivel nem nyitottam ki a számat elég nehéz volt. Végül a kihúzott fogam helyén tuszkolta be a számba és várta, hogy lenyeljem. Többszöri próbálkozásra végre sikerült és éjjel fél egyre le is jutott a gyomromba. Éreztem, hogy kezd hatni, megnyugodtam. PótÁnak is mondtam, hogy most már feküdjön le nyugodtan, már nem lesz baj. Azért ő úgy aludt, hogy nyitva maradt az erkély ajtó, hogy hallja rögtön a legkisebb rezdülésemet is, óránként pedig ellenőrzött, minden rendben van-e.
Az éjszaka tovább már nyugodtan telt. Volt alkalmam elmélkedni. Újabb gondolatok jutottak eszembe, amit szeretnék még megosztani veletek. Most PótA úgyis alszik, ezért elmesélek valamit.
"Fontosabb a simi a veszekedésnél."
Az úgy volt, hogy felettünk egy család lakik, két kiskétlábúval. Nagyon rendesek, szeretem is a kicsiket, ne értsd félre, de ezek a kiskétlábúak szeretnek ugrálni, szaladgálni, ami tökéletesen lehallatszik. Általában fél óránál nem szoktak többet játszani és nem is mindig vannak ilyenek, de egyik este a szokásosnál is jóval mozgékonyabbak voltak, sőt már legalább másfél órája ugrabugráltak, és PótÁt kezdte idegesíteni a dolog. Én is éppen rosszabbul voltam, engem is zavart a zaj. PótA viaskodott magával, menjen fel szólni, vagy maradjon, vagy mit csináljon? Csak nem akarták abbahagyni az ugrálást. Minden alkalommal, amikor nekiindult, hogy most már felmegy, én útját álltam és nyüsziztem. Sokadjára leesett neki, hogy közlendőm van, megnyugodott és végre hallotta, amit mondani akartam. Azt mondtam neki: Nem tudom mennyi idő adatott nekem, nem biztos, hogy már sokáig veled tudok lenni. Ezt a kis időt ne a veszekedéssel töltsd el, hanem inkább simizz engem. Erre ő azt mondta, igazad van Mackó. Úgyhogy leültünk, simizett, és próbáltunk nem az ugrálásra figyelni.
Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy az igazán fontos dolgokkal érdemes foglalkozni és mi lehetne más ez a valami, ha nem a szeretet.
Úgyhogy VILÁG EMBEREI, ne veszekedjetek, ne gyűlölködjetek, ne gonoszkodjatok, mert az erre fordított időt hasznosabban is eltölthetitek, azzal, ha szeretet adtok. Mindenkinek van valakije, akit szeret, ez biztos, legyen az egy másik ember, egér, csótány, virág, akárki, és ő sem lesz mindig, egyszer mind meghalunk. Semmi sincs örökké, ezért tisztelni kell az életet, tisztelni a másik életét, és addig szeretni, amíg él(sz).
Uff, én beszéltem!
2013. október 28., hétfő
Egy felismerés
Kedves Barátaim!
Ólmos fáradtság tört rám. Ilyenkor a sétáimat lassan, cammogva teszem, igazából most már általában így van. Nem is mindig van kedvem elmenni messzebbre, igyekszem gyorsan elintézni a kisdolgokat itt az utcában, hogy minél előbb visszafekhessek az ágyikómba, vagy a szőnyegemre az erkélyen, mert most ez az új kedvenc helyem.
Na de amiről szólni szeretnék, az este történt velem. Úgy éreztem, hogy lesz bennem erő felmenni a kedvenc teremre, ezért arra vettem az irányt. Szeretek arra sétálni, ugyanis bár emelkedőn kell menni odafelé, de a hazaúton megtakarítom az energiát, mert csak ereszkedni kell, ami nagyon jó érzés.
Szóval cammogunk így este PótÁval és ekkor elöntött egy felismerés. Előbb elmondom mi az, aztán kifejtem: "A séta a fontos, nem pedig a célba érés." Ugyebár már öreg vagyok, nehezemre esik a mozgás, bár a szellemem még nagyon is virgonc. De hiába, ha a test nem akar engedelmeskedni. Amikor először kezdtem fáradékonyabb lenni, még nem akartam törődni vele, beleindultam a sétába, aztán meg meglepődtem, mert már alig bírtam hazajönni. Néhány ilyen eset után rá kellett jönnöm, hogy bizony nem minden alkalommal tudok eljutni a kívánt célállomásokra. Beletörődtem, elfogadtam. Elkezdtem inkább arra figyelni, hogy szépen, nyugisan cammogjak, pipiljek itt-ott, amíg kedvem van és ennyi. Szépen lazán. Tudjátok, eddig négyszer mentem sétálni naponta, de most inkább a háromhoz lett kedvem. És tudjátok, mi az érdekes? Az egyik sétám mégis sikerül olyanra, hogy eljutok egy messzebbi célirányomba is. Hát nem érdekes?
Ha megvan a szemed előtt a célod, de nem erőszakolod, hogy elérd, eléred, könnyedén. Hát erre jöttem rá.
És ebből meg is fogalmaztam egyik életfilozófiai gondolatomat: "Minek sietni, lassan is odaérsz."
Ólmos fáradtság tört rám. Ilyenkor a sétáimat lassan, cammogva teszem, igazából most már általában így van. Nem is mindig van kedvem elmenni messzebbre, igyekszem gyorsan elintézni a kisdolgokat itt az utcában, hogy minél előbb visszafekhessek az ágyikómba, vagy a szőnyegemre az erkélyen, mert most ez az új kedvenc helyem.
Na de amiről szólni szeretnék, az este történt velem. Úgy éreztem, hogy lesz bennem erő felmenni a kedvenc teremre, ezért arra vettem az irányt. Szeretek arra sétálni, ugyanis bár emelkedőn kell menni odafelé, de a hazaúton megtakarítom az energiát, mert csak ereszkedni kell, ami nagyon jó érzés.
Szóval cammogunk így este PótÁval és ekkor elöntött egy felismerés. Előbb elmondom mi az, aztán kifejtem: "A séta a fontos, nem pedig a célba érés." Ugyebár már öreg vagyok, nehezemre esik a mozgás, bár a szellemem még nagyon is virgonc. De hiába, ha a test nem akar engedelmeskedni. Amikor először kezdtem fáradékonyabb lenni, még nem akartam törődni vele, beleindultam a sétába, aztán meg meglepődtem, mert már alig bírtam hazajönni. Néhány ilyen eset után rá kellett jönnöm, hogy bizony nem minden alkalommal tudok eljutni a kívánt célállomásokra. Beletörődtem, elfogadtam. Elkezdtem inkább arra figyelni, hogy szépen, nyugisan cammogjak, pipiljek itt-ott, amíg kedvem van és ennyi. Szépen lazán. Tudjátok, eddig négyszer mentem sétálni naponta, de most inkább a háromhoz lett kedvem. És tudjátok, mi az érdekes? Az egyik sétám mégis sikerül olyanra, hogy eljutok egy messzebbi célirányomba is. Hát nem érdekes?
Ha megvan a szemed előtt a célod, de nem erőszakolod, hogy elérd, eléred, könnyedén. Hát erre jöttem rá.
És ebből meg is fogalmaztam egyik életfilozófiai gondolatomat: "Minek sietni, lassan is odaérsz."
2013. október 27., vasárnap
Érzéseim képekben
Kedves Barátaim!
Ma nem szólni szeretnék, csak szeretném megosztani veletek az érzéseimet-képekben. Szavak nélkül.
Azért elmondom, hogy most egész jól érzem magam testileg is, a szellemem viszont fiatal és boldog. Úgy érzem most minden a helyére került, béke, öröm, elfogadás és nyugalom van bennem. Nézz rám és te is érezni fogod magadban is!
Ma nem szólni szeretnék, csak szeretném megosztani veletek az érzéseimet-képekben. Szavak nélkül.
Azért elmondom, hogy most egész jól érzem magam testileg is, a szellemem viszont fiatal és boldog. Úgy érzem most minden a helyére került, béke, öröm, elfogadás és nyugalom van bennem. Nézz rám és te is érezni fogod magadban is!
 |
| Most megyek tovább. |
2013. október 25., péntek
Ez van! De főnix vagyok!
Kedves Barátaim!
Mint ahogy azt az előző bejegyzésemben említettem, meglátogattam az orvost. Én nem forszíroztam volna, de PótA pénteken (okt 4) annyira megijedt, hogy reggel az első dolgunk volt elsétálni a rendelőbe.
Nem a kedvenc témám az egészségi állapotomról regélni, de barátok vagyunk, ezért elmesélem.
Az úgy volt, hogy csütörtök este (okt 3) már nem voltam hajlandó felkelni, hogy sétálni menjek, pontosabban alig bírtam megmozdulni. Már éjjel volt, mikor végre megmozdultam, úgyhogy fél kettőkor mentem csak le pisilni. PótA nagyon megijedt, kaptam fájdalomcsillapítót is és szerencsére a további éjszaka nyugodtan telt.
Másnap reggel is várni kellett egy órát rám, hogy egyáltalán felkeljek, úgyhogy PótA kihasználva a lehetőséget, ha már úgyis állok, elvitt a rendelőbe. Szerencsére nincs messze tőlünk, lassan döcögve, de odaértünk.
Egy doktor néni várt már rám, megvizsgálta a lábaimat, még röntgent is csináltak a csípőmről, de nem talált semmit. Kaptam Rimadylt, hogy szedjem egy hétig és majd meglátjuk mi lesz.
Sűrű nap volt ez a péntek, mert délután utaztam Almádiba, mert vasárnap (okt 6) készültem Balatonfűzfőre, az első kutyás strandolásra, a Falka Strandra.
A gyógyszer úgy tűnt, hogy jól működik, egyre jobban jártam, sétáltam, jól voltam. Egészen vasárnapig.
Reggel kimentem a kertbe és puff, nem keltem fel többé. Iszonyatos fájdalom gyötört! Azt hittem itt a vég! Komolyan. Még a gyógyszert sem tudtam bevenni, egyszerűen paff voltam!
PótaA és NagyPa egy takaróra tettek és úgy vittek be a házba, a helyemre. Teljesen kimerültem, de sikerült aludnom egy néhány órát. Gyógyszert továbbra sem voltam hajlandó bevenni, ezért PótA feloldotta nekem vízben, és így meg tudtam inni. Egy óra múlva valami megindult bennem. Csodálatos módon valahogy felálltam, elindultam és már enni is kértem. Délutánra már kutya bajom sem volt, mintha elfújta volna a szél a fájdalmamat. De a Falka Strandra nem sikerült elmennem.
Hétfőn reggel (okt 7) indultunk haza, az első utam ismét a dokihoz vezetett. Csatlakozott hozzánk LiMa is, megvizsgáltak megint és megegyeztünk, hogy újra szükségem lesz ultrahang vizsgálatra. Szerencsémre Balázs doki, aki először csinálta az ultrahangomat, csütörtökönként ebben a rendelőben vizsgál, kaptunk is egy időpontot.
Már csak imádkozni kellett, hogy megérjem a csütörtököt, és nem túlzok. Nagyon szarul voltam egész héten, nehezen ment a mozgás, iszonyú fáradt voltam, ettem ugyan, de azt is ímmel-ámmal.
Csütörtökön (okt 10) visszamentünk. LiMa is velünk tartott. A doki jól megnézett, még bömbiztem is a vizsgálat alatt, fájt, ahogy a hasamon matatott azzal az izével. Sajnos csupa rosszat mondott: a hasi daganatom nagyobb lett, a májamon is több daganat lett, sőt a májlebenyemen is vannak már daganatok. Nem akart kertelni, megmondta a frankót, néhány hetem van hátra, legfeljebb 1-2 hónapom. Azt is mondta, hogy addig kell örülni, amíg nem kezdek el hányni. Új gyógyszert kaptam, egy szteroidot, hogy egyek legalább, kaptam Algopirint is arra az esetre, ha fájdalmaim lennének.
Hát szomorú lett mindenki.
A következő napokban beköszöntött a hányás. Nagyon rosszul éreztem magam, nem ettem 2 napig.
Aztán mintha megint elfújta volna szél a fájdalmat, reggel felkelek és mondom PótÁnak, kérek reggelit. Na látnotok kellett volna az arcát, mennyire boldog lett, pattant is azonnal és finomabbnál finomabb ételekkel kínált, májacskát és pipi combokat kaptam. Ilyen menü mellett hamar magamhoz tértem. Immár másodszor éledtem újjá hamvaimból. PótA el is nevezett Főnixnek.
Minden rendben telt ismét napokig (és még nem kellett a szteroidhoz hozzákezdenem).
Egészen október 24.-éig. Almádiban töltöm ezen napokat és ezen a bizonyos csütörtökön megint elszállt belőlem az erő. Kellemes meleg idő volt, jól aludtam a kertben, de nem bírtam felkelni. Enni ettem, de úgy, hogy PótA odatette a fejemhez a tálat, mert csak szfinx pózba tudtam felkelni. Az éjszakát is kint kellett töltenem a kertbe, mert nem hagytam, hogy bevigyenek a házba, bizony odaszóltam!
Reggel, miután megkaptam a gyógyszeremet, felkeltem, ettem ittam, ismét helyreálltam. Immár harmadszor, feltámadtam hamvaimból, főnix lettem.
Most jól vagyok, nagyon jól érzem magam.
Elérkezett az idő, hogy elkezdjem szedni a szteroidomat , de kisebb adagban kapok, mint amit eredetileg irányozott az orvos. Azt hiszem ez jó lesz, mert nincsen szükségem fájdalomcsillapítóra. Ja, és a májgyógyszeremen is változtattunk, most már dupla kivonatot szedek.
Csütörtökön volt 2 hete az orvosi vizsgálatom. Majdnem három hét telt el azóta az életemből. Remélem nem lesz igaza a dokinak és még élvezhetem az életet.
Én mindenesetre minden pillanatomban ezt igyekszem tenni!
Mint ahogy azt az előző bejegyzésemben említettem, meglátogattam az orvost. Én nem forszíroztam volna, de PótA pénteken (okt 4) annyira megijedt, hogy reggel az első dolgunk volt elsétálni a rendelőbe.
Nem a kedvenc témám az egészségi állapotomról regélni, de barátok vagyunk, ezért elmesélem.
Az úgy volt, hogy csütörtök este (okt 3) már nem voltam hajlandó felkelni, hogy sétálni menjek, pontosabban alig bírtam megmozdulni. Már éjjel volt, mikor végre megmozdultam, úgyhogy fél kettőkor mentem csak le pisilni. PótA nagyon megijedt, kaptam fájdalomcsillapítót is és szerencsére a további éjszaka nyugodtan telt.
Másnap reggel is várni kellett egy órát rám, hogy egyáltalán felkeljek, úgyhogy PótA kihasználva a lehetőséget, ha már úgyis állok, elvitt a rendelőbe. Szerencsére nincs messze tőlünk, lassan döcögve, de odaértünk.
Egy doktor néni várt már rám, megvizsgálta a lábaimat, még röntgent is csináltak a csípőmről, de nem talált semmit. Kaptam Rimadylt, hogy szedjem egy hétig és majd meglátjuk mi lesz.
Sűrű nap volt ez a péntek, mert délután utaztam Almádiba, mert vasárnap (okt 6) készültem Balatonfűzfőre, az első kutyás strandolásra, a Falka Strandra.
A gyógyszer úgy tűnt, hogy jól működik, egyre jobban jártam, sétáltam, jól voltam. Egészen vasárnapig.
Reggel kimentem a kertbe és puff, nem keltem fel többé. Iszonyatos fájdalom gyötört! Azt hittem itt a vég! Komolyan. Még a gyógyszert sem tudtam bevenni, egyszerűen paff voltam!
PótaA és NagyPa egy takaróra tettek és úgy vittek be a házba, a helyemre. Teljesen kimerültem, de sikerült aludnom egy néhány órát. Gyógyszert továbbra sem voltam hajlandó bevenni, ezért PótA feloldotta nekem vízben, és így meg tudtam inni. Egy óra múlva valami megindult bennem. Csodálatos módon valahogy felálltam, elindultam és már enni is kértem. Délutánra már kutya bajom sem volt, mintha elfújta volna a szél a fájdalmamat. De a Falka Strandra nem sikerült elmennem.
Hétfőn reggel (okt 7) indultunk haza, az első utam ismét a dokihoz vezetett. Csatlakozott hozzánk LiMa is, megvizsgáltak megint és megegyeztünk, hogy újra szükségem lesz ultrahang vizsgálatra. Szerencsémre Balázs doki, aki először csinálta az ultrahangomat, csütörtökönként ebben a rendelőben vizsgál, kaptunk is egy időpontot.
Már csak imádkozni kellett, hogy megérjem a csütörtököt, és nem túlzok. Nagyon szarul voltam egész héten, nehezen ment a mozgás, iszonyú fáradt voltam, ettem ugyan, de azt is ímmel-ámmal.
Csütörtökön (okt 10) visszamentünk. LiMa is velünk tartott. A doki jól megnézett, még bömbiztem is a vizsgálat alatt, fájt, ahogy a hasamon matatott azzal az izével. Sajnos csupa rosszat mondott: a hasi daganatom nagyobb lett, a májamon is több daganat lett, sőt a májlebenyemen is vannak már daganatok. Nem akart kertelni, megmondta a frankót, néhány hetem van hátra, legfeljebb 1-2 hónapom. Azt is mondta, hogy addig kell örülni, amíg nem kezdek el hányni. Új gyógyszert kaptam, egy szteroidot, hogy egyek legalább, kaptam Algopirint is arra az esetre, ha fájdalmaim lennének.
Hát szomorú lett mindenki.
A következő napokban beköszöntött a hányás. Nagyon rosszul éreztem magam, nem ettem 2 napig.
Aztán mintha megint elfújta volna szél a fájdalmat, reggel felkelek és mondom PótÁnak, kérek reggelit. Na látnotok kellett volna az arcát, mennyire boldog lett, pattant is azonnal és finomabbnál finomabb ételekkel kínált, májacskát és pipi combokat kaptam. Ilyen menü mellett hamar magamhoz tértem. Immár másodszor éledtem újjá hamvaimból. PótA el is nevezett Főnixnek.
Minden rendben telt ismét napokig (és még nem kellett a szteroidhoz hozzákezdenem).
Egészen október 24.-éig. Almádiban töltöm ezen napokat és ezen a bizonyos csütörtökön megint elszállt belőlem az erő. Kellemes meleg idő volt, jól aludtam a kertben, de nem bírtam felkelni. Enni ettem, de úgy, hogy PótA odatette a fejemhez a tálat, mert csak szfinx pózba tudtam felkelni. Az éjszakát is kint kellett töltenem a kertbe, mert nem hagytam, hogy bevigyenek a házba, bizony odaszóltam!
Reggel, miután megkaptam a gyógyszeremet, felkeltem, ettem ittam, ismét helyreálltam. Immár harmadszor, feltámadtam hamvaimból, főnix lettem.
Most jól vagyok, nagyon jól érzem magam.
Elérkezett az idő, hogy elkezdjem szedni a szteroidomat , de kisebb adagban kapok, mint amit eredetileg irányozott az orvos. Azt hiszem ez jó lesz, mert nincsen szükségem fájdalomcsillapítóra. Ja, és a májgyógyszeremen is változtattunk, most már dupla kivonatot szedek.
Csütörtökön volt 2 hete az orvosi vizsgálatom. Majdnem három hét telt el azóta az életemből. Remélem nem lesz igaza a dokinak és még élvezhetem az életet.
Én mindenesetre minden pillanatomban ezt igyekszem tenni!
2013. október 3., csütörtök
Kozmetikusnál jártam
Kedves Barátaim!
Ma kutyakozmetikusnál jártam. És túléltem!
De elkezdem az elején. Az úgy volt, hogy az utóbbi napokban-hetekben kezdtem nehezen járni, gyakran rágtam a lábamon a körmeimet és PótA arra gondolt, hogy ennek oka az ízületeimen kívül lehet az is, hogy zavaróak a lábkörmeim. Meg is taperolt, hümmögött, hát igen, ezek bizony hosszúak - mondta. Na mit csináljunk? Ugyan neki is van körömvágó ollója, de én nekem, szép szál legény lévén, igen erősek és vastagok a körmeim. Nem bírt velük. Úgyhogy azt mondta, nincs kecmec, megyünk a piperkőcdébe. Pechemre az utcánkba van is egy kutyakozmetikus. PótA bejelentkezett hozzá tegnap és ma délelőtt meg is látogattuk. Nem is sejtettem, mi vár rám!
Meglepetésemre, nagyon tetszett a pedikűr. Egy kedves hölgy fogadott. Neki is van két kutyusa, akikkel össze is barátkoztam, míg várakoztunk, mert éppen még egy yorkin dolgozott. De amint meglátott engem, fogta a yorkit, félrerakta, csakhogy velem foglalkozhasson. Pikk-pakk levágta a körmeimet, nem nyafiztam, nem sírtam. Csak egy kicsit remegtem. Odáig voltak értem, milyen cuki vagyok, ahogy reszketek! Na persze! Nők!
Közben a kozmetikus néni kutyusai is engem figyeltek, szóval nagyon zavarban is voltam.
Nagyon gyorsan kész lettem, örültem is neki. Egy kicsit még fésülgetett, nem bírt ellenállni a bundimnak. Meg is vagyok hívva egy szőrápolásra is, remélem nemsokára megyünk, nagyon szeretnék csinos lenni. Aztán a füleimet is kitisztította, szemeimről is csipácskát törölt és immár boldogan és ápoltan távoztam a kozmetikából.
PótÁnak igaza volt, most sokkal kényelmesebb a járás, kellemes a tappancsomnak. Bár attól még az ízületeimet nem feledtem, sajnos most ettől a hideg időtől eléggé érzem. Azt hiszem az orvost is kénytelen leszek meglátogatni, felíratni valami gyógyszert magamnak! Jézusom, úgy beszélek, mint a nyugdíjasok!
2013. szeptember 23., hétfő
Lomtalanítás
Kedves Barátaim!
Izgalmas a hétvége. A környék teljesen felbolydult, a kétlábúak izgatottak és folyton pakolnak, a négylábúak ugatnak. Igen, lomtalanítás van!
PótA is alig bír magával. Azt mondja, hogy ilyenkor egy csomó érdekes dolgot lehet találni, például talált már báránybőrt, fonott virágládát és kosarakat, parafa táblát, rongyszőnyeget, külföldi magazinokat, sőt még egy úti takarót is.
Az egész izgalom már szerdán elkezdődött. Séta közben arra lettem figyelmes, hogy különböző helyszíneken érdekes autók álltak le. A legérdekesebb az volt rajtuk, hogy mindegyiknek a tetején volt egy üres gyümölcsös láda. Persze megszagolgattam valamennyit, és máris tudtam mindent. Aztán csütörtökön megjelentek a furgonok is. Az egyik épp itt a sarkon parkírozott. Több sem kellett nekem, feltűnés nélkül az autó oldala felé vettem az irányt, hogy alaposan megszagolgathassam. Meglepetésemre 2 ember pihengetett a rakterében. Rögtön beszédbe elegyedtünk, megdícsértek milyen szép vagyok, az egyik ember beszélt a saját kutyusáról is, meg hasonlók. Nagyon kedvesek voltak.
Másnap reggel már messziről köszöntek nekünk. Épp hogy nem hívtak meg reggelire! Mert el kell áruljak egy titkot, a lomtalanítós emberek isteni falatokat esznek! Van ott kolbász, szalonna dögivel! Jó kenyérrel! Jaj, összefut a nyál a számban!
És amerre csak sétáltam, mindenfelé egyre több érdekes emberrel találkoztam, akik mind megdícsérték a szépségemet és hogy milyen okos vagyok. Hát igen!
Van egy barátom, a Duncan, na neki nem voltak ilyen jó tapasztalatai. Igaz, Ő egy ugatós kutya, minden idegent szétszedne. Mondtam is a srácnak, hogy lazíthatna, de nem! Hát meg is kapta, majdnem. Ugyanis sétált a gazdijával, meglátott egy ilyen embert és szokásához híven jól megugatta. Az meg beszólt a gazdijának, hogyha nem fogja meg, lerúgja a fejét! Na de kérem! Egy kissé mindenki túl reagálta a helyzetet! Nem?
Na szóval ilyenek is történtek. Egyébként szépen nyugodtan haladt a lomtalanítás, rendbontások nélkül. PótA meg is lepődött, mert mesélte, hogy pár évvel ezelőtt olyat is látott, hogy veszekedtek egymással az emberek, ki mit vigyen haza.
Ugyebár mi is felderítő körutakat jártunk be séta gyanánt. Megkuksiztuk a kupacokat, amik mellett elhaladtunk, PótA nézegetett, én szaglásztam.
Vasárnapra éreztem rá az ízére legjobban! (Ahogy a képek is tanúsítják.)
És mit sikerült találnunk?
Az idei termés egy műfenyő és egy IKEÁs fonott kosár.
Nem ígérhetem, hogy jövőre is itt leszek, (ugyanebben az időpontban, ugyanezen a csatornán) de majd igyekszem.
Azóta PótA beköltözött az új kosarába, abba tartja a krumplit. Kell még egy másik a hagymáknak is.
Én csak azt nem értem, hogyha pont olyanokat találtunk, mint amiket PótA betervezett, miért nem kívánt valami nagyobb dolgot is?
Izgalmas a hétvége. A környék teljesen felbolydult, a kétlábúak izgatottak és folyton pakolnak, a négylábúak ugatnak. Igen, lomtalanítás van!
PótA is alig bír magával. Azt mondja, hogy ilyenkor egy csomó érdekes dolgot lehet találni, például talált már báránybőrt, fonott virágládát és kosarakat, parafa táblát, rongyszőnyeget, külföldi magazinokat, sőt még egy úti takarót is.
Az egész izgalom már szerdán elkezdődött. Séta közben arra lettem figyelmes, hogy különböző helyszíneken érdekes autók álltak le. A legérdekesebb az volt rajtuk, hogy mindegyiknek a tetején volt egy üres gyümölcsös láda. Persze megszagolgattam valamennyit, és máris tudtam mindent. Aztán csütörtökön megjelentek a furgonok is. Az egyik épp itt a sarkon parkírozott. Több sem kellett nekem, feltűnés nélkül az autó oldala felé vettem az irányt, hogy alaposan megszagolgathassam. Meglepetésemre 2 ember pihengetett a rakterében. Rögtön beszédbe elegyedtünk, megdícsértek milyen szép vagyok, az egyik ember beszélt a saját kutyusáról is, meg hasonlók. Nagyon kedvesek voltak.
Másnap reggel már messziről köszöntek nekünk. Épp hogy nem hívtak meg reggelire! Mert el kell áruljak egy titkot, a lomtalanítós emberek isteni falatokat esznek! Van ott kolbász, szalonna dögivel! Jó kenyérrel! Jaj, összefut a nyál a számban!
És amerre csak sétáltam, mindenfelé egyre több érdekes emberrel találkoztam, akik mind megdícsérték a szépségemet és hogy milyen okos vagyok. Hát igen!
Van egy barátom, a Duncan, na neki nem voltak ilyen jó tapasztalatai. Igaz, Ő egy ugatós kutya, minden idegent szétszedne. Mondtam is a srácnak, hogy lazíthatna, de nem! Hát meg is kapta, majdnem. Ugyanis sétált a gazdijával, meglátott egy ilyen embert és szokásához híven jól megugatta. Az meg beszólt a gazdijának, hogyha nem fogja meg, lerúgja a fejét! Na de kérem! Egy kissé mindenki túl reagálta a helyzetet! Nem?
Na szóval ilyenek is történtek. Egyébként szépen nyugodtan haladt a lomtalanítás, rendbontások nélkül. PótA meg is lepődött, mert mesélte, hogy pár évvel ezelőtt olyat is látott, hogy veszekedtek egymással az emberek, ki mit vigyen haza.
Ugyebár mi is felderítő körutakat jártunk be séta gyanánt. Megkuksiztuk a kupacokat, amik mellett elhaladtunk, PótA nézegetett, én szaglásztam.
Vasárnapra éreztem rá az ízére legjobban! (Ahogy a képek is tanúsítják.)
És mit sikerült találnunk?
Az idei termés egy műfenyő és egy IKEÁs fonott kosár.
 |
| Ezt a fenyőt találtuk, PótA nagyon örült neki, mert pont egy ekkorát szeretett volna. |
 |
| És én mikor találok valami számomra érdekeset? Mondjuk egy kósza kolbászt? Heee? |
Azóta PótA beköltözött az új kosarába, abba tartja a krumplit. Kell még egy másik a hagymáknak is.
Én csak azt nem értem, hogyha pont olyanokat találtunk, mint amiket PótA betervezett, miért nem kívánt valami nagyobb dolgot is?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)